Vége…
2025-10-29
Ezt a bejegyzést azért írom, hogy így értesítselek Titeket arról, hogy nem Tiktok live-ozok többet. Legalábbis személyes célból nem, üzleti célból majd még meglátjuk.
Miért döntöttem így?
Amikor elkezdtem még tavaly az élő adásokat, akkor valójában azt szerettem volna, hogy párt találjak. És kihangsúlyozom, hogy női nemű párt, mert sajnos már ezt is nyomatékosítani kell. Aztán jöttek a kvízek, sok jó percet töltöttünk együtt, de a kvízeknek a munka miatt vége lett, mert nem tudtam már egyszerre csinálni a kettőt. Viszont a társaság miatt továbbra is csináltam az élő adásokat, de nem vettem észre azt, amire most jöttem rá, hogy: ennek semmi értelme.
Eleinte magam miatt nem tudtam átvinni ezeket a kapcsolatokat személyes találkozásba, majd amikor sor került a Tiktok találkozóra, akkor mindösszesen két ember bírt eljönni azok közül, akiket csak Tiktok-ról ismerek. Egész eddig én voltam hibáztatva, amiért nem akarok a nézőkkel találkozni, de amikor itt volt a lehetőség, akkor hirtelen mindenkinek dolga lett vagy épp csak hallgatott. Nincs is ezzel semmi baj, nem kényszerítek én senkit semmire, de mégis rosszul esett és csalódásként éltem meg azt, hogy végre itt van egy állítólagosan nagyon várt alkalom, hogy találkozzunk, és kiderül, hogy azért annyira mégsem fontos ez.
A másik dolog, hogy sokszor szóba került az adásokban a szex és a politika, amit végül tabutémának kellett nyilvánítanom. Egy ideig viccesek, érdekesek, izgalmasak voltak ezek a témák. A politika száműzésével szinte mindenki egyetértett, de a szex témát sokan vissza akarták hozni. Én ezt nem szerettem volna, mert szinte mindig oda lyukadt ki az egész, hogy az én szexhez való viszonyom a központi téma, illetve az, hogy nagyon sok meleg ember nekem udvarolt a live-okban, és ez nekem már nagyon sok volt. Úgy érzem, hogy célközönséget tévesztettem. Ráadásul az algoritmus az ilyen megosztó témákat és tartalmakat jutalmazza, ez mindig is egyértelműen látszott a nézettségből is.
Tehát végül belekeveredtem egy olyan dologba, amibe nem szerettem volna.
Úgy gondolom, hogy mindenkinek jobb lesz, ha ez a virtuális szar véget ér. Azt javaslom ennek az egész Tiktok-os történetnek a kapcsán mindenkinek, hogy inkább építsünk személyes kapcsolatokat, igazi barátságokat ehelyett a virtuális nyálcsorgatás helyett.
Tanulságos másfél év volt, köszönöm, hogy velem tartottatok!